Ismét ál-vízműves bukkant fel a megyében
Az elmúlt napokban ismételten felbukkantak olyan személyek Tatabánya környékén, akik vízműves dolgozóknak nevezték magukat és vízmérő ellenőrzésre hivatkozva – digitális mérőóra felszerelésének céljából - pénzt csaltak ki fogyasztóinktól.
2011-ben a Víz Világnapja alkalmából az Északdunántúli Vízmű Zrt. két vezetője is rangos kitűntetést kapott.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt., és a Magyar Hidrológiai Társaság Komárom-Esztergom megyei Területi Szervezete március 22-e, a Víz Világnapja alkalmából pályázatot írt ki „Víz a városokért!” címmel. A pályázaton óvodai, általános és középiskolai egyéni pályázók valamint óvodai, iskolai közösségek, rajzszakkörök vettek részt különböző képzőművészeti alkotásokkal.
2011. február 15-én délután az Északdunántúli Vízmű Zrt. Esztergomi szennyvíztisztító telepén próbaüzemi bejáráson vehettek részt a meghívottak.
Dr. Jelen Tamás vezérigazgató köszöntője után Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár mondott beszédet. Ezt követően a résztvevők megtekinthették a KEOP forrásból felújított szennyvíztisztító telep.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt, mint a térség meghatározó víziközmű szolgáltatója, kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre, a vízkincs megóvását pedig stratégiailag kiemelt feladatának tekinti. Ezért is döntött úgy a Társaság vezetése, hogy 2010-2011 téli időszakában környezettudatos módon bevezeti a só nélküli síkosság-mentesítést.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. felhívja tisztelt fogyasztói figyelmét arra, hogy a hideg, fagyos, télies idő fokozott fagyveszélyt jelent a családi és hétvégi házaknál, valamint a kiskerteknél található vízvezetékekre, szerelvényekre. A későbbi problémák elkerülése érdekében célszerű megelőző intézkedéseket tenni a fagy elhárítása érdekében.