Az Északdunántúli Vízmű Zrt. Telki ivóvíz szolgáltatása után szennyvízrendszerének üzemeltetését is ellátja.
Az erről szóló szerződés aláírását követően megállapodás született arról, hogy az ÉDV Zrt.-től már megszokott minőségi szolgáltatás a település vonatkozásában is folyamatosan biztosított lesz.
Dr. Jelen Tamás vezérigazgató kiemelte, hogy a szolgáltatás kevésbé elegáns része a szennyvízkezelés, viszont ez is ugyanolyan fontos, mint az ivóvíz-szolgáltatás.
A szennyvíztelepen úgynevezett Élőgép víztisztítási technológiát alkalmaznak, amely egy mesterséges ökoszisztéma. A világon jelenleg öt országban működik ez a különleges eljárás összesen 24 telepen.
A telep 2004-ben épült és jelenleg 4000 lakos átlagosan napi 500 m3 szennyvizét tisztítja. A telep kapacitása 800 m3 naponta, így Telki fejlődése, a lakosság létszámának emelkedése sem okoz gondot az üzemeltetésben.
A hagyományos iszapos víztisztítóval szemben a rendszer működése összességében jóval kevesebb iszap keletkezésével jár, mely igen komoly megtakarítást eredményez. A berendezés 6 órás ciklusokban képes megtisztítani a település napi szennyvizét.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. ezen kiemelt fontosságú szolgáltatási területének bővülésével immár 247.000 lakos ivóvíz és 180.000 fő szennyvízelvezetési szolgáltatását látja el.