Legjobb Női Munkahely díj az Északdunántúli Vízműnek 2011-10-11

Válságban is kiemelt figyelmet fordít dolgozóira az ÉDV

Minden tízedik munkaképes magyar munka nélkül van. 11 százalék közelében van a munkanélküliség hazánkban. Az az 1,7 millió nő, akik állással rendelkeznek, a válság idején sokszor annak is örülnek, hogy van munkájuk. Éppen emiatt elismerésre méltó teljesítmény, ha egy munkahely kiemelt figyelmet fordít a női munkavállalóira, és azok igényeire. Ilyen foglalkoztató az Északdunántúli Vízmű Zrt., aki a 250 fő feletti vállalatok kategóriájában második helyezettként- a Legjobb Női Munkahely kitüntető címet kapta.



A pályázat kiírója, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség célul tűzte ki, hogy rámutat az esélyegyenlőségi szempontok mellett a nők foglalkoztatásának gazdasági szükségszerűségére és jó példákat mutat be, amelyeket más vállalkozások is átvehetnek.

Az ÉDV Zrt. munkavállalóinak közel 30%-a nő. Az itt dolgozó nők többsége a pályázat keretében kitöltendő kérdőíven kiemelten pozitívan nyilatkoztak munkáltatójukról. A pályázat elbírálása során ez igen nagy súllyal esett latba.

Az Északdunántúli Vízmű női dolgozói elmondták, hogy a társaság rendelkezik egészségmegőrző stratégiával, biztosítja számukra az egészséges munkavégzéshez szükséges feltételeket; sportnapokat, egészségmegőrző  és családi rendezvényeket szerveznek. A dolgozóknak lehetőségük van prevenciós szűrővizsgálatokon részt venni, és legfőképpen támogatják a női munkatársak karrierépítési törekvéseit.

Kreitner Krisztina, az Északdunántúli Vízmű PR vezetője, a pályázat koordinátora elmondta, hogy 2011-ben Család-munka auditon vettek részt, amelynek keretében a vezetőség célul tűzte ki a rugalmas munkaidő, illetve a távfoglalkoztatás bevezetését a GYES-en lévő kolléganőknek. Az ÉDV Zrt. vezetése kiemelt figyelmet fordít munkatársaira, és törekszik arra, hogy megteremtse számunkra a munkavégzéshez szükséges ideális körülményeket „ – fogalmazott a pr vezető.

Sajtókapcsolat:

Kreitner Krisztina PR vezető

06-30/277-4886

kreitner.krisztina@edvrt.hu

^ Vissza az oldal tetejére ^

Vissza az előző oldalra