Dunaalmás és Neszmély községek önkormányzata, valamint az Északdunántúli Vízmű Zrt. között, a települések ivóvíz és csatornahálózatának üzemeltetésére létrejött szerződéseket Czeglédi Zoltán és Janovics István polgármesterek, valamint Dr. Jelen Tamás vezérigazgató írták alá 2011. december 21-én. A szerződéseket 2 évre kötötték meg.
Dr. Jelen Tamás a vízmű vezérigazgatója elmondta, hogy az idei év egyik legnagyobb horderejű eseményéről van szó, hiszen a két település csatlakozásával az ÉDV Zrt. működési területének térképe sokkal teljesebb képet mutat 2012. január 1-jétől.
A felek a szerződés aláírását követően megegyeztek abban, hogy közös feladataik közé tartozik, hogy a víz és szennyvízszolgáltatás minőségében is hasonlítson az ÉDV Zrt. által szolgáltatott kiváló minőségű karsztvízhez. A közös munka során az érintettek előkészítik a vagyonkezelési szerződéshez szükséges adatokat, amelyet a felek – az üzemeltetési szerződés lejárta után – hosszú távra, 10-15 évre kívánnak majd megkötni.
^ Vissza az oldal tetejére ^