Az Északdunántúli Vízmű Zrt., és a Magyar Hidrológiai Társaság Komárom-Esztergom megyei Területi Szervezete március 22-e, a Víz Világnapja alkalmából pályázatot írt ki „Víz a városokért!” címmel. A pályázaton óvodai, általános és középiskolai egyéni pályázók valamint óvodai, iskolai közösségek, rajzszakkörök vettek részt különböző képzőművészeti alkotásokkal.
Az idei évben kiemelt szerepet szántunk a vízfestékkel készített rajzoknak, így a legszebb vízfestékkel készült műveket külön díjazásban részesítettük.
A díjakat Dr. Jelen Tamás az Északdunántúli Vízmű Zrt. vezérigazgatója és a Magyar Hidrológiai Társaság Komárom-Esztergom megyei szervezetének elnöke, Simon Ferenc, az Északdunántúli Vízmű Zrt. általános és műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Dr. Sencz József, az Északdunántúli Vízmű Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese adták át, 2011. március 21-én Tatabányán, az ÉDV Zrt. Víz világnapi ünnepségén.
A nyertesek:
Óvodás helyezettek díjai:
Általános iskolai helyezettek díjai:
Középiskolai és csoportos helyezettek díjai:
Csízi Szebasztián Lengyel József Gimnázium, Oroszlány
Viringer Diána Lengyel József Gimnázium, Oroszlány
Grózly Andrea Regina Lengyel József Gimnázium, Oroszlány
Mikolás Ramóna Lengyel József Gimnázium, Oroszlány
Méhecske csoport, Turul Óvoda Tatabánya
Maci csoport, Dózsakerti Óvoda Tatabánya
Felhőcske csoport Esztergom, Zöld Óvoda
Gomba csoport Tatabánya, Kertvárosi Óvoda
Tímár Zsuzsanna, Milchram Ramóna Oroszlány, Lengyel József Gimnázium
Különdíjat adott át Eperjesi László polgári védelmi őrnagy, a KEM Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Székhelyű Polgári Védelmi Kirendeltségének képviselője Erdős Dánielnek, a tatabányai Arany János Óvódából, kiemelkedő színvonalú alkotásáért.
Vízfestékkel készült különdíjak:
Köszönjük a gyönyörű alkotásokat, találkozzunk 2012-ben is!
További képek: