2. munkaszakasz 2015-05-15
2015.05.15.
Az ÉDV Zrt. több mint 314 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” (PIAC_13) című pályázaton, az Új Széchenyi Terv keretében.
A projekt keretében megvalósuló munka eredményeként egy olyan egységes vezérlő intelligencia kifejlesztése kezdődött meg, – szoftver- és hardvermegoldások együttes alkalmazásával – melynek újdonságtartalma, hogy a piacon elérhető vízközmű szolgáltatás egyes részterületeinek problémáit megoldó rendszereket egységbe foglaltan kezeli.
A második munkaszakasz alkalmazott kutatási fázisában a vízhálózat kezelő szoftverében (Aquis) megjelenő modell kutatása, és a szimulációk adatigényének felmérésére került sor.
A kialakított koncepció eredményeképpen az Aquis modell törzsadatként fogja tartalmazni az Oroszlány-Kisbér Vízmű Üzem, mint célterület összes vízhálózati objektumát azok jellemzőivel együtt. A forrás rendszerekben nyilvántartott topológiai (térinformatikai), üzemfelügyeleti és a műszaki nyilvántartásokban szereplő adatok összefésülése során ütközések, redundanciák, adathiányok mutatkoznak, melyeket az adattisztítás során fel kell oldani. Az általánosan alkalmazható szabályokra vonatkoztathatóan megbízhatósági szintek kerültek bevezetésre. Kialakításra került az üzemirányítási és a jelenleg fejlesztés alatt álló lakossági távmérők adatait fogadó szerver rendszerekkel folytatandó törzsadat-átadás és mérési adatközlés koncepciója.
A projektbe bevont kutatók, fejlesztők és technikusok az üzemeltetővel együtt a fentieken túl a szimulációk adatfelmérése során az alábbi felmerülő kérdések megválaszolásában is együtt dolgoztak:
- Milyen forrásrendszer-interfész oldali adatmodellek képesek kielégíteni a vízhálózati modell oldaláról felmerült adatigényt.
- A forrásrendszerek szintjén milyen adatelemi szinteket kell bevezetni, melyek mentén a különböző forrásrendszer oldali változások szinkronban tarthatóak.
- A különböző rendszerek szintjén értelmezhető változások hogyan illeszthetők egységes belső adatszinkronizációs folyamatokra.
- Milyen workflow funkciókat és háttérbeli adatszinkronizációs szolgáltatásokat kell biztosítani annak érdekében, hogy a kijelölt adatszinkronizációs folyamatokat kiszolgálják.
A következő munkaszakaszban a fennmaradó 9 db beavatkozó szerelvény beépítése történik meg, valamint a vízhálózat kezelő szoftver fejlesztésén belül a legnagyobb hangsúlyt az adattisztítás során létrehozható szimulációs tevékenység fogja kapni, mely további finomításokat tehetnek szükségessé a létrejött modell esetében.
^ Vissza az oldal tetejére ^
Vissza az előző oldalra