SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013-09-11


Napi 6 000 m3 tisztított szennyvíz, évi 17,5 tonnával kevesebb foszfor
1,3 milliárd forintból
2013. szeptember 11.
 
A 2013. szeptember 11-én megrendezésre kerülő zárórendezvényen Michl József polgármester, valamint Dr. Jelen Tamás vezérigazgató bemutatták a meghívott vendégeknek az Északdunántúli Vízmű Zrt. megújult szennyvíztisztító telepének fejlesztési fázisait.


Az ÉDV Zrt-nek, a térség egyik legnagyobb környezetvédelmi szolgáltatójának legnagyobb beruházása a végéhez ért. Befejeződtek a 3 településen mintegy 27 ezer ember szennyvizének tisztítását végző tatai szennyvíztisztító telep fejlesztési munkái, melyek 2011. novemberében indultak el. Az 1,3 milliárd forintos beruházás keretében, az elmúlt közel két évben a szennyvíztisztító telep teljesen megújult, javarészt új műtárgyak tisztítják már a szennyvizet, de a megmaradó régi műtárgyakat is felújították. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepének fejlesztése sikeresen zárult, melynek következtében évente mintegy 17,5 tonnával kevesebb foszfor kerül majd az Által-érbe, majd azon keresztül a Dunába. A fejlesztés a jövő nemzedéke mellett a ma emberét is szolgálja.
 
„A beruházás keretében elbontottunk két Bécsi típusút medencét, funkciójukat helyettesítve elkészült és 2012 augusztusában megkezdte működését az új iker elrendezésű, finombuborékos mélylevegőztető biológiai tisztító egység 2x3300 m3 levegőztetett térrel. A régi műtárgyak helyére új technológiai egységek kerültek és megépült az iszapsűrítő, valamint a harmadik utóülepítő is. A Fényes-fasori átemelő is átalakításra került, így a telepre beérkező szennyvíz durva tisztítása már ott megkezdődik.” – mondta Dr. Jelen Tamás, az ÉDV Zrt. vezérigazgatója a projekt ismertetése során.
 
„A 2013. január 5-én elindult fél éves próbaüzem alatt szakembereink folyamatos mintavétellel vizsgálták a kibocsátott víz különböző nitrogénformáit, szervesanyag-tartalmát, lebegőanyag-tartalmát és lúgosságát. A fél éves időtartam minden mérése azt mutatta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a telepen jóval a megadott határérték alatt maradt a megtisztított szennyvíz összes paramétere. A beruházás következtében bár a költségek megnövekednek, mégis csökkentett díjak mellett garantáljuk a magasabb színvonalú szolgáltatást” – mondta a társaság vezetője, hangsúlyozva, hogy nemzeti tulajdonú vállalatként nem a profittermelést, hanem a közösségi célokat helyezzük előtérbe. Mindez része a jelenleg is zajló víziközmű-szektor átalakulásának.
 
A beruházás kapcsán megtörtént az iszapvonal teljes kiépítése, az iszapcentrifuga és annak kiszolgáló részének üzembe helyezése, s új, korszerű folyamatirányítási rendszer is kiépítésre került. A korszerűsített telep műszaki átadás-átvétele 2013. július 5-én megtörtént.
 
Michl József, Tata város polgármestere is üdvözölte a beruházás sikeres megvalósítását, hiszen az ÉDV Zrt. ezáltal 27 000 ember szennyvizének megtisztítását korszerű módszerekkel, hatékonyan tudja biztosítani.
 
A fejlesztés a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében nyert támogatást. A fejlesztés teljes költsége 1.307.049 ezer Ft, amelyből az Európai Unió és a Magyar Állam 1.110.991.650 Ft támogatást nyújt.
 
Bővebb információ:
Seregi Szabina
szabina.seregi@youngandpartners.hu
+36 20 34 35 773
 
Interjújavaslat:
Dr. Jelen Tamás
vezérigazgató
ÉDV Zrt.

^ Vissza az oldal tetejére ^

Vissza az előző oldalra