Végéhez értek a KEOP fejlesztésekhez kapcsolódó szennyvíztelepi és csatornahálózat-építési munkálatok
2014. január 21.
Napi 16 000 m3 tisztított szennyvíz, évi 25,5 tonnával kevesebb nitrát,
1,4 milliárd forintból.
A 2013. június 25-én megrendezésre kerülő zárórendezvényen Schmidt Csaba polgármester, valamint Dr. Jelen Tamás vezérigazgató bemutatták a meghívott vendégeknek az Északdunántúli Vízmű Zrt. megújult szennyvíztisztító telepének fejlesztési fázisait.
Az ÉDV Zrt-nek, a térség egyik legnagyobb környezetvédelmi szolgáltatójának legnagyobb beruházása a végéhez ért. Befejeződtek a 6 településen mintegy 78 ezer ember szennyvizének tisztítását végző tatabányai szennyvíztisztító telep fejlesztési munkái, melyek 2011. júliusában indultak el. Az 1,4 milliárd forintos beruházás keretében, az elmúlt közel két évben a régi és elavult technológiával rendelkező műtárgyak felújítása mellett új műtárgyak is épültek. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepének fejlesztése sikeresen zárult, melynek következtében évente mintegy 25,5 tonnával kevesebb nitrát kerül majd az Által-érbe, majd azon keresztül a tatai Öreg-tóba. A fejlesztés a jövő nemzedéke mellett a ma emberét is szolgálja.
A polgármester megtekintette a fejlesztést
Pénteken terepbejárásra invitálta az ÉDV Zrt. vezetősége Tatabánya polgármesterét, a tatabányai szennyvíztisztító telepre, ahol immár fél éve folyik egy beruházás. Schmidt Csaba polgármester meggyőződött róla, hogy a város érdekeit is szolgáló beruházás jó ütemben halad.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. tatabányai szennyvíztisztító telepének fejlesztésére Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében nyert támogatást. A Támogatási Szerződést 2011 februárjában írták alá, a szennyvíztisztító telep kivitelezési munkálatai pedig novemberben kezdődtek meg. A fejlesztés teljes költsége 1.459.864 ezer Ft, amiből 1.112.497 ezer Ft támogatást nyújt az Európai Unió és a Magyar Állam.
Környezetkímélő intézkedések és milliárdos fejlesztések az Északdunántúli Vízműnél
Kevesebb káros anyag jut az Által-érbe Tatabányán és Tatán
A tatabányai Által-érbe évente mintegy 25,5 tonnával kevesebb nitrát kerül majd az Északdunántúli Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepeinek fejlesztését követően. A vízmű célja az uniós forrásból megvalósuló fejlesztéssel, hogy az Által-érbe valamint a tatai Öreg-tóba - összhangban az Unió elvárásaival – csökkenjen a növényi tápanyagok élővízbe kerülése.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. tatabányai szennyvíztisztító telepének fejlesztése megkezdődött
Az Északdunántúli Vízmű Zrt., mint a térség meghatározó szolgáltatója, fejlesztési célkitűzéseinek megvalósítása során kiemelt figyelmet fordít a szigorodó hazai és uniós környezetvédelmi előírások betartására. Mindemellett szem előtt tartja a fogyasztók és az önkormányzatok igényeinek és elvárásainak megfelelő, minőségi szolgáltatás megvalósítását. A jövőben is arra törekszik a Társaság, hogy a pályázati úton megszerezhető uniós pénzforrások felhasználásával hozzájáruljon a térség, valamint a települések infrastruktúrájának fejlődéséhez, a vízi-közművek és szennyvíztisztítási technológiák folyamatos fejlesztéséhez, a környezet megóvásához.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt., mint jelentős víziközmű-szolgáltató, alaptevékenységéből adódóan kiemelt környezetvédelmi feladatokat lát el, ugyanis működési területünkön 37 településen közel 167 ezer ember szennyvizét vezetjük el és tisztítjuk meg a szennyvíztisztító telepeken – mondta a Társaság vezérigazgatója.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. környezetvédelmi szempontból legjelentősebb tevékenysége a működési területén keletkező szennyvizek elvezetése, megfelelő mértékű tisztítása, valamint a szennyvíztisztítás során keletkező szennyvíziszapok környezetkímélő elhelyezése a természetben. A Társaság 37 településen mintegy 167 ezer fő részére végez csatornaszolgáltatást.